Szomorú hírt hallottam a minap, a méltán népszerű amerikai cég a GAP azért tartja október óta raktárban ruháit mert indiai gyerekek varrták azokat. A GAP szóvívője azt állítja, hogy erről ők semmit nem tudtak, hiszen a tervezés az övék és nem pedig a kivitelezés. A ruhák megvarrására alvállalkozókat kérnek fel. A forrás szerint a gyerekeket rossz körülmények között tartották, sokszor nem kaptak enni, verték őket és "természetesen" sokszor ingyen dolgoztak napi 16 órát.
A GAP 200 ezer dollárt utalt át, hogy ebből a pénzből valamicskét javítsanak a munkakörülményeken és hozzátette, hogy ezután jobban oda fognak figyelni, hogy kinek adják ki a munkát és azokat sűrűn fogják ellenőrizni.
Azért bennem felmerült a kérdés, hogy egy ekkora cég valóban nem tudja, hogy ki is az aki kivitelezi a termékeit és vakon odaadja bárkinek, anélkül, hogy ellenőrizné jó kezekben van-e a "híre és megélhetése"!?
Külföldi felmérések szerint a világban per pillanat is kb. 215 millió gyerek dolgozik feketén, ebből kb.100 millió ázsiai származású.